BALOGH ESZTER
AKROBATIKUS TÁNC
Balogh Eszter vagyok, IFBB Elite Pro Világbajnok, IFBB Amatőr Világbajnok és IDF Táncvilágbajnok.
Már gyerekkoromban tudtam, hogy egyszer akrobatikus táncot szeretnék oktatni. Nem volt kérdés, hogy amint lehetőségem adódik, belevágok. Az évek során folyamatosan erősödött bennem az érzés, hogy szeretném továbbadni mindazt a tudást és tapasztalatot, amit felhalmoztam.
Ami ma a leginkább motivál, az maga a tánc és az akrobatika iránti szeretetem, valamint minden olyan pillanat, amikor hozzájárulhatok egy gyermek fejlődéséhez, sikereihez és boldogságához.
Jelenleg is aktív fitness- és táncversenyző vagyok, emellett tánc- és személyi edzőként dolgozom. Fitness instruktor és gyerek fitness edzői képesítéssel rendelkezem. Folyamatosan képzem és fejlesztem magam annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körű és legnaprakészebb szakmai tudással tudjam segíteni a gyerekek, felnőttek fejlődését.
Versenyzőként is számos kiemelkedő eredményt értem el: IFBB Elite Pro világbajnok, IFBB amatőr világbajnok és többszörös tánc világbajnok vagyok.
Nem egy konkrét pillanat volt, inkább egy folyamat. A sport mindig jelen volt az életemben, de amikor először álltam színpadon versenyzőként, és megszólalt a zene, akkor éreztem igazán, hogy ez több mint hobbi. Ez szenvedély.
A kedvenc emlékem a világbajnoki címeim, amikor értem szólt a magyar himnusz, az leírhatatlan érzés.
Edzői munkám alapja a fokozatosság, a tudatosság, a következetesség. Hiszek abban, hogy a stabil technikai alapok nélkül nincs hosszú távú fejlődés, ezért nagy hangsúlyt fektetek ezek megteremtésére.
Fontos számomra, hogy minden gyermek a saját tempójában haladhasson, ennek érekében már 3 csoportban folynak az edzéseink, szint szerinti bontásban. Az edzéseken egyszerre törekszem következetességre és támogató légkörre. Célom, hogy a gyerekek ne csak technikailag fejlődjenek, hanem mentálisan is erősödjenek, magabiztosak, motiváltak legyenek.
Talán az, hogy jelenleg is aktív versenyző vagyok. Benne élek a folyamatban, nem kívülről szemlélem azt. Pontosan tudom, milyen érzés elfáradni, elbizonytalanodni vagy újrakezdeni.
A legnagyobb kihívást számomra az jelenti, hogy minden gyermek más. Más tempóban fejlődik, eltérő motivációval és háttérrel érkezik. A fegyelem és a támogatás közötti egyensúly megtalálása folyamatos tudatosságot igényel.
Ne az eredményt hajszold, hanem építs rendszert. A következetesség fontosabb, mint a motiváció. Lesznek napok, amikor nincs kedved, de éppen ezek a napok formálják igazán a kitartást.
Szabadidőmben szeretek táncolni, festeni és a természetben lenni.
A táplálkozás alapvető szerepet játszik a teljesítményben és a regenerációban. Versenyzőként kiemelten fontos számomra a tudatosság, figyelek a megfelelő fehérjebevitelre, a regeneráció támogatására és arra, hogy az étrendem összhangban legyen a terheléssel.
A gyerekek esetében nem alkalmazunk speciális étrendet, inkább az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás irányába terelgetem őket.
Személyi edzőként vállalok étrendtervezést.